INTERJÚK
ÚJSÁGCIKKEK
RÁDIÓS MEGJELENÉSEK
2007/08/17
AZ OLIMPIÁN ZÁRULHAT LE AZ EZÜSTKORSZAK

Szó sincs szerb- vagy döntőfóbiáról, egyszerűen csak rossz sorozatban van a magyar férfi vízilabda-válogatott – vonható meg a gyorsmérleg az elveszített Világliga-finálé, az újabb ezüst kapcsán.

Más csapatsportban ugrálnának örömükben egy ezüstérem megszerzése után, például kosárlabdában, labdarúgásban (na, ne álmodozzunk...), a magyar vízilabda azonban egészen más dimenzió, itt az ezüst sokkal inkább a kudarc, mintsem a siker színe.

A medence partján a jó eredményekkel elkényesztett szurkoló csak az első helynek tud igazán örülni. Most persze dühöng, hiszen a csapat a 2004-es olimpiát követő években "elfelejtett" aranycsatát nyerni, sorozatban ezüstöket szállít haza a nagy tornákról.

Tényleg nem szívderítő, hogy mostani berlini Világliga-finálé (6-9) mellett a 2005-ös belgrádi Világliga-döntőben (11-14), a 2005-ös montrali vb-döntőben (7-8), a 2006-os budapesti Világkupa-döntőben (9-10), a 2006-os belgrádi Eb-döntőben (8-9) is vereséget szenvedett csapatunk a szerbektől. A kakukktojást az idei melbourne-i vb-döntő jelenti, ott a horvátokkal szemben maradtunk alul.

Szerbfóbiáról ugyanakkor szó sincs, mint ahogy arról sem, hogy megremegnének a magyar kezek a döntőkben – ezt az egyik főszereplő, Szivós Márton árulta el a lapunknak. Készséggel elhisszük, ám nyilván nyomott hagynak a lelkekben a "kudarccal" felérő második helyek, a zsinórban elveszített döntők. Egyetlenegy élsportolónak sem tesz jót ugyanis, ha sorozatban gratulálnia kell az ellenfélnek a dobogó középső fokán állva.

Kemény Dénes szövetségi kapitány a vlv.hu-nak adott videóinterjúban a berlini csatavesztés után azt mondta: leginkább az zavarja, hogy bár elszántan, jól kezdett a csapat, 3-4-es, 3-5-ös állásnál elszállt az önbizalom, elkezdtünk rosszul játszani, sorra jöttek a hibák. Emlékezhetünk arra, hogy a 2004-es olimpia döntőjében (a szerbek ellen!) hátrányból állt fel a válogatott, és aratott hősies diadalt. Tehát eddig az önbizalom terén nem volt különösebb gond.

"Nem úgy szálltunk vasárnap a medencébe, hogy tele volt a gatya, néhány hiba idézte elő azt, hogy megingott a csapat. Állítom, ha egy-két lövés bemegy, minden másképp alakul" – állítja Szivós. Eddig rendre volt annyi muníció a gárdában, hogy képes volt átlendülni a krízisen egy adott mérkőzésen belül – vetettük fel, Szivós erre halk szavakkal úgy reagált: "most sajnos nem volt".

A vészharanghoz azért nem kell nyúlni, Benedek Tiborék tudása nem kopott meg az évek alatt, csak mentálisan újra meg kell erősödnie a válogatottnak, a szakmai stábon a sor, hogy elhitesse a csapattal – mielőtt az elkezdené ezüstben szemlélni a világot –, hogy továbbra sem akad nála jobb e glóbuszon. A játékosoknak pedig "a tapasztalatokat egyénileg összegezve és felhasználva a klubokban töltött hónapok során is fejlődniük kell abban, amely szükséges ahhoz, hogy olimpiai bajnokok lehessenek" – jegyezte meg Kemény.

Szerencsére nincsen nagyobb gond, a magyar pólócsapat az újabb döntőbeli vereség ellenére sem került a padlóra, továbbra is hisz magában – tudtuk meg Szivóstól – és ez egy évvel az olimpiai előtt különösen fontos. Mint ahogy azt sem árt hangsúlyozni, hogy "nincsen semmiféle fóbiánk, én legalábbis nem látok erre utaló jeleket. Egyszerűen csak rossz sorozatban vagyunk, márpedig minden sorozat megszakad egyszer, erre a legjobb alkalom természetesen az olimpiai döntő lenne" – mondta a Domino-BHSE és a Kemény-csapat kiváló pólósa. Ehhez még hozzátette: "A pekingi játékokra készülünk, és az lesz az elmúlt négy év igazi győztese, annak kezében lesz a 'royalflös', aki a dobogó legtetejére áll Pekingben". Reményeink szerint a magyar himnusz hangzik majd el az olimpiai eredményhirdetésen, és akkor senki sem fog foglalkozni azzal, hogy nem arannyal, hanem ezüsttel volt kirakva az út Pekingig...


(Figyelőnet)