INTERJÚK
ÚJSÁGCIKKEK
RÁDIÓS MEGJELENÉSEK
2009/03/17
A PÓLÓSOK KULCSEMERE

Nagyapja és édesapja is olimpiai bajnok, őt sem sok választotta el, hogy az legyen. A Pekinget megelőző világversenyeken kerettag volt, ám az olimpiára már nem utazhatott. Az újjáformálódó vízilabda-válogatottban ismét számolnak vele.

Szivós Márton nem túl szerencsés vízilabdázó. Képességei alapján a világ bármely válogatottjában húzóember lenne, a zsinórban háromszor ötkarikás bajnok magyar csapatban viszont nem stabil a helye. Az athéni győzelmet követő világversenyeken ott volt a csapatban, ám a 2008-as Eb-n nem volt jelen, s a néhány héttel később rendezett pekingi vízilabdatornán sem.

Azonban a közelmúltban, Egerben rendezett rangos tornán ismét vízbe szállt, remekül pólózott. Minden jel arra mutat, az újjáalakuló, formálódó együttesben helye lesz a Domino klasszisának.


- Nincs könnyű öröksége. Nagyapja és édesapja is világklaszis pólós volt, olimpiai bajnok. Ön viszont még nem az. Csalódott emiatt?
- Természetesen én is szerettem volna az olimpiai dobogó tetején állni, de ilyen követelményeket nem állítottak elém soha. Nyilván a családtagjaim is szeretnék, ha folytatnám a hagyományokat, de a beszélgetéseink fő irányvonala nem ez, ha találkozom az édesapámmal.

- Nagyapja és édesapja center volt, nem is akármilyen, ön jobbkezes szélső.
- Az alkatom miatt alakult így, édesapám két méter feletti magasságával logikusnak tűnt, hogy a kapu előtt harcoljon. Én tíz centiméterrel alacsonyabb vagyok nála, ha a meccs úgy hozza, néha a kapu előtt harcolok, de általában távolabbról lövöldözöm. Persze, a magasság nem határoz meg mindent, a víz mindenkinek nyakig ér. Ott van Kárpáti György, a spanyol gólkirály, Manuel Estiarte, vagy Székely Bulcsú, egyikük sem óriás, mégis megállták a helyüket az égimeszelők között.

- A 2007-es, világbajnoki döntőben, Melbourne-ben, a szerbek elleni találkozón egygólos magyar vezetésnél egyedül lépett ki, ám a kapusba bombázta a labdát, a finálét végül hosszabbításban elbuktuk. Sokak szerint ezzel húzta ki a gyufát Kemény Dénes szövetségi kapitánynál.
- Ezt a szövetségi kapitánytól kellene megkérdezni. Három perccel a vége előtt kerültem ziccerbe, rontottam. A társak nem bántottak, nem verték rám a dolgot. Sokan vigasztaltak, mások epés megjegyzéseket tettek.

- A Pekinget megelőző kontinensviadalon nem volt jelen, ám a csalódást keltő bronzérem után a kapitány egy személycserét végrehajtott, a kapuban, Gergely István utazott az olimpiára. Bízott ön is, hogy rehabilitálja a szövetségi kapitány?
- Egy érem soha nem csalódás, minden dobogós helyezést meg kell becsülni. Bár egy Európa-bajnokság mindig fontos, ám mivel alig néhány héttel rendezték az olimpia előtt, nyugodtan tekinthettük egyszerű felkészülési állomásnak. A formának nem ott kellett kicsúcsosodnia. A korábban rendszeresen szóhoz jutó játékosok közül nem csak én maradtam ki, így járt Gór-Nagy Miklós és Steinmetz Ádám is. A kapitány mások mellett döntött, mi pedig ezt csendben elfogadtuk. Az soha nem öröm, amikor a szakmai munka felelőse keretet hirdet, s a játékos nem hallja a saját nevét. Ám tudomásul kell venni, a magyar vízilabda hagyományai miatt pokoli nehéz bekerülni a válogatottba. Amikor valaki pólózni kezd, az lebeg a szeme előtt, hogy a nagy elődökhöz hasonlóan ő is bajnok lesz.

- Az egri, végül a szerbek által jobb gólkülönbséggel megnyert nemzetközi torna legjobbja Varga Dániel lett, ám ön is remekül pólózott, két gólt lőtt a szerbeknek, hármat az olimpiai ezüstérmes amerikaiaknak. Elégedett volt a teljesítményével?
- Nem ment rosszul a játék. Őszintén szólva, csalódott lettem volna, ha nem jutok szóhoz, ugyanis a szövetségi kapitány elve az: csak az kaphat meghívót a nemzeti csapatba, aki folyamatosan jól teljesít a klubjában is. Életem egyik legjobb idénye a mostani.


(forrás: DH)