INTERJÚK
ÚJSÁGCIKKEK
RÁDIÓS MEGJELENÉSEK
2010/04/23
SZIVÓS MÁRTON MEGFŰSZEREZTE ÉLETÉT

Szívós Márton Euroliga-gyoztes vízilabdázó a közelmúltban saját vállalkozást indított. A sportolóból lett üzlettulajdonost arról kérdeztük, hogyan hasznosíthatjuk a sportban elsajátított erőt, fegyelmet és kitartás vállalkozásunk menedzselése során.

Vállalkozást indítani ma Magyarországon nem egyszerű dolog. Üzletet nyitni még ennél is nehezebb. Rést találni a piacon, felmérni az igényeket, pozícionálni, majd felfuttatni. Mindezt nehezíti a jelenlegi extrém piaci környezet és a válság egyaránt. Manapság a világ annyira kitágul és olyan sok információ kering, hogy senki sem lehet biztos, mi jön be és mi nem. A vállalkozók többsége megpróbál értéket teremteni, ugyanakkor a valóság az, hogy a befektetők csak a már bevált modellekben, személyes ismeretségekben gondolkodnak, és az ösztöneikre hallgatnak. Számos elemzési lehetőség és szoftver, változatos területen működő tanácsadó áll ma a vállalkozni vagy befektetni vágyók rendelkezésére, azonban a válság következtében kialakult gazdasági folyamatok mára a bejáratott recepteket felborították és igaznak látszik az a kijelentés, hogy nincsen írott szabály a siker elérésére.

Valahogy így gondolkozhatott Szívós Márton is, akinek a nevével az utóbbi években inkább a vízilabdával kapcsolatban találkozhattunk, és nem úgy, mint a főváros egyik legsikeresebb fűszerboltjának tulajdonosáéval. Az üzlet neve ne tévesszen meg senkit, a Sarki Fűszeres ugyanis inkább a hagyományőrzés szellemében tartalmazza nevében a fűszer szót, hiszen üzletükben a friss pékáru, a ritka francia sajtok és a minőségi borok mellett kávézót is találhatunk, amely a környékbeliek egyik kedvenc találkozóhelyévé vált.

Na de ne fussunk annyira előre, Marci múltja sokkal több annál, hogy csak úgy átugorjuk azt a 10-20 esztendőt.

Jobbkezes szélső, vízilabdázó, 1991-2000-ig a KSI csapatában játszott, majd 2000-ben a Domino BHSE-hez csatlakozott, ahol öt évet töltött el. 2005-ben átigazolt az olaszországi Pro Recco egyesülethez, azonban egy év után visszatért a Domino BHSEhez és azóta is itt játszik.

Már 1996-tól kezdődően két évig serdülő bajnok volt a KSI-ben, 1997-ben csapatával Mariborban Ifi Európa Bajnok lett. A Domino BHSE csapatával többszörös magyar bajnok, többszörös Bajnokok Ligája és Euroliga döntős, 2004-ben Európai Szuperkupa és Euroliga győztes. 2006-ban a Pro Recco-val megnyerték az olasz kupát, és az olasz bajnokságot is. 2005-ben és 2007-ben világbajnok ezüstérmes, 2006-ban Európa-bajnoki ezüstérmes volt csapatával, továbbá ugyanebben az évben bejutottak az Euroliga döntőbe, Marcit pedig az Euroliga Final Four legjobb játékosának választották. A 2008-as pekingi Olimpiai válogatott keretből sajnos kimaradt, azonban 2009-ben a római világbajnokságon 5. helyezést ért el a csapattal. Magyarországon a 2008-2009-es bajnokság gólkirályi címét kapta és elhódította az Arany Vízilabda Vándordíjat is.

Hazánkban nem megy ritkaságszámba, hogy egy-egy sikeres sportoló valamilyen üzletet is indít. Már az egykori Aranycsapat tagjainak is volt lehetőségük vállalkozni, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán például Barcelonában nyitottak éttermet, de említhetjük Puskás Ferencet is, aki Madridban szalámigyárat alapított, vagy Bozsik Józsefet és Grosics Gyulát, akik butikot nyitottak Budapest belvárosában.

Az ezredforduló után nyílt meg az első „sportkocsma” Budapesten a Dohány utcában, amelynek az ötletét öt olimpiai bajnok - többek között Darnyi Tamás - eszelte ki még Szöulban, de említést érdemel Kokó étterme, a Boxutca is, amely igen népszerűvé vált az elmúlt években Budapesten.
A sor még nem zárul le ezzel, hiszen Kammerer Zoltán, háromszoros olimpiai bajnok kajakos Gödön nyitott kocsmát, Kovács Iván kétszeres olimpiai bajnok ezüstérmes vívó társtulajdonos lett egy gumikereskedésben, Kótai Mihály ökölvívó egy magazin kiadójához csatlakozott társtulajdonosként. A világbajnok öttusázó Madaras Ádám a soproni rádió frekvenciáját szerezte meg, a többszörös labdarúgó válogatott kapus Király Gábor a szombathelyi sportcentrum tulajdonosa, míg Lisztes Krisztián, ugyancsak többszörös válogatott labdarúgónk, a budapesti Külvárosi Kávéháznak lett az 50 százalékos tulajdonosa.

Szivós Márton, Nemesvölgyi Attila és Töreky Tamás 2009-ben, a válság tetőfokán döntöttek úgy, hogy valamiféle olyan vállalkozásba fognak, ami hiányzik a mai városi ember életéből. Így jött létre a Sarki Fűszeres, egy békebeli hangulatot idéző kis üzlet, amely főként egy szűkebb helyi közösségigényeit hivatott kiszolgálni..

Az üzlet választékában a napi bevásárláshoz szükséges alapvető élelmiszerek - pékáruk, tejtermékek, húsáruk - mellett fűszerek, édességek, étkezési olajok és egyéb, a konyhában nélkülözhetetlen kiegészítők is kaphatók. A közkedvelt fűszeres nem csupán egy vegyeskereskedés, hanem a környezetében élő törzsvásárlók rendszeres találkozóhelye is egyben, ahol beszélgethetnek egymással az élet és a mikroközösség mindennapjait érintő eseményekről és ügyekről.

Szerkesztőségünk kérésére Szívós Márton mint az üzlet egyik tulajdonosa szívesen válaszolt néhány kérdésünkre.


Ön szerint feltétlenül szükséges-e, hogy egy sportoló sikeres legyen saját sportágában ahhoz, hogy egy ettől teljesen független vállalkozásban is sikeres legyen?
Sz.M.: Bizonyos szempontból igen, de összességében nem számít. Nem attól válik egy vállalkozás sikeressé, hogy a sportban sikeres vagy, hanem attól, hogy jól csinálod. Az életnek e területe nincs tekintettel a sportsikerekre.

Mi adta az ötletet ehhez az üzlethez? Szerepet játszott-e a hely kiválasztásában az, hogy a „vasalóházak” praktikus adottságai a világ minden táján népszerűek, lásd New York, London, Párizs?
Sz.M.: Többféle üzleti típusban is gondolkodtunk, de mindenképpen a vendéglátáson belül. Az, hogy végül is az elképzelésünk ebben az üzletben testesült meg, szinte csak a nyitás előtti hónapokban vált véglegessé. A helyszín megtalálása véletlen volt, ám a hely adottságai komolyan befolyásolták a döntésünket, mivel ez az ingatlan hihetetlen adottságokkal rendelkezik.

Ön mennyire folyik bele a napi üzletmenetbe? Csak befektetővagy komolyan ki is veszi a részét a munkában?
Sz.M.: A napi üzletmenetben nem veszek részt és nem is szeretnék. A fontos dolgokról mindig tájékoztatnak üzlettársaim és személyesen is megbeszéljük az üzletünket érintő fontos kérdéseket, döntéseket.

Szívesen keresik fel az üzletet csapattársak ésa sportszakma más képviselői is?
Sz.M.: Igen, jó kis találkozóhely vagyunk. Nagyon örülök, ha a csapattársaim akkor is betérnek, amikor én nem is vagyok itt és ez gyakran megtörténik. Nemcsak illendőségből teszik, innen tudjuk, hogy elégedettek.

Az üzletben főleg sajt-, bor-, és sonkakülönlegességek közül válogathatnak a vevők. Emellett milyen speciális termékekkel és szolgáltatásokkal fűszerezik a választékot?
Sz.M.: Választékunk minden tekintetben követi a szezonalitást, és nem csupán egy ország vagy egy-egy terület termékeire koncentrálunk. Megpróbáljuk az egyes termékcsoportokon belül a legjobbat elhozni vevőinknek a legjobb helyről. Szeretném kiemelni, hogy nagy örömmel tölt el bennünket, hogy egyre több magyar termelővel tudunk együtt dolgozni, így a húsáruk, a sajtok és a borok választékában minőségi hazai termékeket is tudunk kínálni.

Üzletükhöz tartozik egy kávézó is, amely kiváló reggelizőhely. A Diningguide internetes magazin tavaly a 10 legjobb fővárosi reggelizőhely listájára felvette az Önök kávézóját is. Milyen különlegességekkel találkozat itt a nyugalomra vágyó, betérő vendég?
Sz.M.: Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy a Diningguide TOP10 reggelizőhely népszerűségi listájára úgy kerültünk fel, hogy alig egy év telt el a nyitás óta. Ez további ösztönző erőként vezet bennünket azon az úton amelyen járunk, és persze szeretnénk még jobbak lenni. Azt szeretném még hozzáfűzni hogy egy másik kategóriában is felkerültünk a Diningguide TOP10-be: az Ínyenc üzletek listáján a 7. helyre soroltak bennünket. A kávézónk legnépszerűbb szolgáltatása a reggeliztetés. E téren hideg és meleg italok széles választékával, kávékülönlegességekkel, helyben sütött francia vajas croissant-tal és csokis párnával szélesítettük a választékot. Forgalmunk igen jelentős részét teszi ki a reggeli időszak.

A gazdasági válság keményen megtizedelte a kis üzleteket a fővárosban. Önök hogyan érzékelték a válság hatását saját üzletükben?
Sz.M.: Nem érzékeltük. Mivel alig több mint egyéves az üzletünk, nem is tudjuk, milyen lett volna a válság előtt. Mindenesetre, a fogadtatás pozitív volt, üzletünk pedig továbbra is népszerű.

Az üzlet megnyitása, illetve üzemeltetése során volt-e szükségük komolyabb banki finanszírozásra? Mely bankkal állnak kapcsolatban, meg vannak-e elégedve a bank szolgáltatásaival?
Sz.M.: Természetesen, mint minden induló vállalkozás esetén, nekünk is szükségünk volt banki finanszírozásra. A K&H bankkal állunk kapcsolatban, és eddigi üzletmenetünk során a banki ügyeink intézése zökkenőmentes volt.

Milyen jövőbeli terveik vannak a vállalkozást illetően?
Sz.M.: Sok tervünk van elméleti szinten, de hogy ebből mi fog megvalósulni, az majd kiderül. Olyan vállalkozást indítottunk, amely hosszú távú tervezést igényel, inkább a minőségi, mint a méretbeli fejlődés a hosszú távú célunk.

Tudna-e adni egy praktikus receptet mindazoknak, akik hasonló területen vállalkoznak ma Magyarországon, és még nem találták meg a megfelelő „fűszert” a válságból való kilábalásra?
Sz.M.: Ahogy a sport sem megy hit és céltudatosság nélkül, úgy természetesen egy vállalkozás sem. Nem kell túlbecsülni magunkat, de ugyanakkor elszántnak és, kitartónak kell lennünk. A legrövidebben úgy tudnám megfogalmazni, hogy jól kell csinálni!

Köszönjük szépen, hogy válaszolt kérdéseinkre!



Szivós Márton Euroliga-győztes vízilabdázó a cégvezetésről

Hogyan hasznosíthatjuk a sportban elsajátított erőt, fegyelmet és kitartást vállalkozásunk menedzselése során?

1. Legyen céltudatos!
"Ahogy a sport sem megy hit és céltudatosság nélkül, úgy természetesen egy vállalkozás sem."

2. Legyen elszánt és kitartó!
"Nem kell túlbecsülni magunkat, de ugyanakkor elszántnak és kitartónak kell lennünk."

3. Csinálja jól!
"A legrövidebben úgy tudnám megfogalmazni, hogy jól kell csinálni!"


(forrás: Haszonkulcs Magazin)