INTERJÚK
ÚJSÁGCIKKEK
RÁDIÓS MEGJELENÉSEK
2010/09/17
KÁR ÉRTE

Beszélgetés Szivós Mártonnal


- Már itthon is hajlandóak beülősen reggelizni az emberek?
- Egyre többen. Leteszik a gyereket az iskolába, óvodába, aztán jönnek. Mind kevesebben bajlódnak a parizerrel otthon. Nagy a rohanás.

- És este is telt ház van?
- Általában.

- Kérdés, mennyire ültethető át a mediterrán életstílus.
- Azzal nem lenne gond, az időjárást kellene átmenteni. Több időt üldögélhetnénk kint.

- És most milyen a tulaj hangulata?
- Volt jobb.

- Ha gonoszkodni akarnék, azt kérdeném, hogy az üzlet megy jobban, vagy a vízilabdázás?
- Tényleg gonosz kérdés...


- Négybe akartunk kerülni, az megvolt.
- Te is tudod, hogy éremért mentünk, mégpedig a legfényesebbért - egy magyar vízilabdázó mi másra készülhetne? Függetlenül a hivatalos célkitűzéstől, meg attól, hogy valóban nem a legerősebb csapatunk játszott Zágrábban. Mégis, ez azért egy erős válogatott volt. A magyar mindig az.

- Mégsem láttam még olyan világversenyt, amikor grammatikai kifejezés illene leginkább az együttesre: szenvedő szerkezet.
- Nézd, a nyár jelentős részében nyolc-kilenc ember kapott főszerepet, míg a többi együttesnél megvolt a lehetőség, hogy sokkal több embert használjanak folyamatosan. Az idény végére ez kijött. Bár mi nem játszottunk a Világligában és a Világkupában, nekünk ugyanolyan egy felkészülési torna is. Mert a magyar válogatott nem engedheti meg magának, hogy bármilyen mérkőzést gyakorlásnak fogjon föl. Más országban az nem jelent problémát, ha becsúszik egy-egy rosszabb eredmény, netán sorozat, nálunk sem a játékos, sem a kapitány nem gondolhat arra, hogy á, ez nem több holmi tesztelésnél, összeszoktatásnál.

- Mit mondjak, a portugaletei negyedik hely alapján bőven belefért volna, ha doszt kísérletezünk...
- Persze... Ám azokon a meccseken is küzdöttünk, s bár kikaptunk, rendre nüanszokon múlt a siker. Mi egyetlen találkozóra sem ugrottunk be úgy, hogy most belefér a vereség. Mert nem fér bele. És egyébként sem szeretünk kikapni - még gálamérkőzésen sem.

- Akkor?
- Aki ért a sportághoz, az pontosan látja, Pekinghez képest a magyar válogatott kerete változott a legtöbbet, hat, sőt hét alapember esett ki. Jó, a szerbeknél is cserélődött sok arc, ám ott a válogatott egész évben együtt edz a Partizanban. Miközben az olimpia óta gyakorlatilag változatlan összetételben játszó, két éve Európa-bajnokságot nyerő Montenegró tavaly a vb-n kilencedik lett, most meg az EB-n ötödik - ráadásul az idén még erősödtek is a volt szerb kapussal, Sefikkel.

- Akkor mi a megfejtés az EB-produkciónkkal kapcsolatban?
- Én úgy látom, hogy elfáradtunk a végére. Ugyanakkor egyértelmű, hogy az olaszok elleni mérkőzést még fáradtan is hoznunk kellett volna. Minden körülmények között, ha leszakad az ég, akkor is. Mégis elszúrtuk.


- Tudod, számomra az EB utolsó két meccse azért volt különösen fájó, mert az elmúlt tizenöt évben világversenyen, ki-ki összecsapáson talán ha egyszer vagy kétszer fordult elő, hogy a negyedik negyedben gyakorlatilag érezhetően nem volt esélyünk. Veszítettünk többször is, de az ellenfél csak az utolsó támadás után lélegezhetett fel, mert mindig megvolt az esély arra, hogy egyenlítünk. Azaz egyértelmű vereséget tán az 1997-es Vk-elődöntőn és a 2005-ös Világliga-döntőn szenvedtünk el - és ennyi.
- Szellemsen mondhatnám, hogy akkoriban még négyszer hét percig tartottak a meccsek.. Az is egyértelmű, hogy az elmúlt tizennégy esztendőben most történt a legnagyobb változás a csapatban. Részben azért, mert néhányan jogos pihenőjüket töltik, minthogy több mint tíz éve benne tapossák a mókuskereket, és eddig nagyon komolyan tolták a magyar válogatott szekerét; részben azért, mert kell fiatalítani is, ám míg eddig egy-két új srác került be, addig most egyszerre három.

- A most alapemberekké válókról pedig tavaly mondta Kemény Dénes, még szokniuk kell, hogy már nem karácsonyfadíszek, hanem ők maguk jelentik a fa törzsét és ágát.
- Igen, ehhez is hozzá kell szokni.

- A felelősséghez?
- Nem mondanám, sőt. Elvégre van annál nagyobb felelősség, hogy egy Varga Dani vagy Dumi, vagy Kis Gabi az olimpiai elődöntőn vagy döntőn beleáll egy lövésbe? Itt abba kell beleszokni, hogy egyik pillanatról a másikra nem másfél-két, két és fél negyedet játszol, hanem három és felet. Ennyivel több időben kell, kelllene mindig jó döntést hozni.

- Ugyanakkor finoman jelzem: mindent egy egyre kevésbé élvezhető előadás keretében teszik, teszitek. Pekinghez képest már Rómában is esett a színvonal, most meg... Legalábbis a játék kiveszőben van, minden az erőről szól.
- Így van, egyre gépiesebb a játék, de ez minden sportra igaz.

- Csakhogy a vízilabda alapból nem annyira látványos.
- Ez a vízilabda hibája.

- Az 1999-es magyar-hotvát döntő Firenzében egyórányi tömény varázslat volt. Most, bő tíz évvel később a horvát-olasz EB-finálé Zágrábban... Mit mondjak...
- Mert az olaszok kerültek be.

- Akkor térjünk vissza arra, mit szúrtatok el.
- Hát... Szerintem... Nem tudtunk úgy harapni... Nem úgy, hogy nem munkált bennünk a küzdeniakarás... Csak valahogy nem tudtuk az akartunkat, akaratosságunkat érvényesíteni.

- Élt még a szicíliai meccs emléke, ahol három negyed után 10-3-ra vezettünk?
- Az biztos nem, ez egy Európa-bajnoki elődöntőben nem tényező. A fáradtás, a tompaság már inkább.

- Az olvasók számára körülírható szavakkal, mi a különbség az egészséges akarás és a tompa erőlködés között a játék szintjén?
- Az előbbi úgy néz ki, mint a szerbek elleni első meccs. Meg úgy, ahogy Siracusában elvertük őket.

- És aznap este?
- A hat a hat elleni védekezéssel nem volt probléma, nem tudtak ellene mit kezdeni. A centereik kaptak összesen három kiállítást. Viszont emberhátrányban többször is előfordult, hogy ugyan kiemelkedtünk, fent volt a kezünk. de a blokk mellett két centivel elment a labda. Pontosabban, a kezed volt két centivel odább, mint kellett volna. Ez is számít. Meg az, hogy ha az elején megfogjuk a meccset, talán az egésznek más a menete. Így is mentünk, küzdöttünk, mint disznó a jégen... De sokkal rosszabb, amikor neked kell szaladni az eredmény után. Elhitettük velük, hogy van keresnivalójuk. És lett is... Miután vezettek, lassíthatták a játékot, miközben mi az idő előrehaladtával mind görcsösebbekké váltunk.


- Mindez a te lelkeden miként csapódik le? Hogy...
- hogy megint egy világverseny...

- amelyikről arany nélkül jössz haza.
- Nem jól.

- Megfordult már a fejedben, hogy...
- ...nem. Azért odáig még nem jutottam el, hogy magamat rossz ómennek tartsam.

- Az egyetlen, aki évek óta kerettag, ám még nincs válogatott aranyérme. Bár most is közelinek látszott.
- Csalódott vagyok. Amennyi munkát beleraktunk. ahogy egész nyáron készültünk... Nagyon jó volt a csapatszellem, jól indult az Európa-bajnokság is. Igaz, akadtak nyögvenyelős meccseink is a csoportban, ám mégiscsak hoztuk őket. Haladtunk lépésről lépésre, folyamatosan közelebb kerültünk a célunkhoz.

- Mindezek alapján hol tartasz a megemésztési folyamattal?
- Csakis előre felé szabad gondolkodni, és pontosan a magyar válogatottban meglévő potenciál miatt. Az szerintem kellő mértékű ahhoz, hogy ne keseregjek, hanem még motiváltabb legyek. Sokakkal ellentében úgy gondolom nem szabad pánikolni a jelenlegi szereplés miatt. Én tudom, mi rejlik ebben a csapatban, ami már jövőre, de Londonra mindenképp kijöhet. És ez engem kellőképp feldob és hajt, függetlenül attól, hogy a legközelebbi élmény még a zágrábi Eb. Ez itt és mot még nagyobb hatással van rám és a többiekre, mint a jövő év kihívásai, mégis, a tudásunk okán abszolút önbizalommal kell gondolnunk a következő évekre, az olimpiára.

- Csakhogy míg a rutinosabb társaidnak úgymond van mire visszagondolniuk jó érzéssel, kvázi menekülési útvonalként - az olimpiai aranyra, aranyakra -, az újoncok pedig túllendülnek rajta könnyen, hiszen annyi minden vár még rájuk, neked megint egy újabb csalódást kell feldolgozni. Irigyled azoknak, akiknek van miben kapaszkodniuk?
- Irigylem, de nem irigykedem... Azaz, várj... Ez nem jó, mert az irigylés is negatív szó, és bennem semmi ilyen töltetű érzés nincs, hiszen mindnyájan nagyon keményen megdolgoztak azért, hogy olimpiai bajnokok legyenek. Helyettesítsük azzal, hogy áhítom: egyszer nekem is legyen mire visszagondolni.

- Nem akarnám a témát rágni, elvégre veled kapcsolatban mindig felvetődik - viszont tényleg nehéz nem szóba hozni az olimpiákat.
- Semmi gond. A válaszom ugyanaz: bánkódni felesleges, elvégre 2004-ben és 2008-ban már nem fogok olimpiát nyerni. Csak 2012-ben. Ezért kell előre nézni.


- Hatalmába kerít néha a "nincs a teremtésben más vesztes, csak én" hangulata?
- Néha igen. Különösen egy-egy ilyen meccs után, mint az olaszok elleni volt. Amikor azt érzi az ember, hogy a rohadt életbe, megint egy apróságon múlt egy nagy cél elérése. Aztán rájövök, azt a luxust nem engedhetem meg magamnak, hogy keseregjek. Mert nem. A negatív gondolatok negatív irányba sodorják az ember életét. Rossz példa, mégis: amíg van esély, addig nincs helye siránkozásra. Amikor az iskolában rossz dolgozatot írtam és tudtam a beadás pillanatában, hogy ez csak csodával határos módon görbülhet, akkor is, amíg kézhez nem kaptam a papírt, bíztam benne, nem lesz egyes. Hozzáteszem, ez kevésszer fordult elő... Mármint hogy ilyesmin kellett gondolkodnom (nevet). Szóval nem, tényleg nem engedhetem meg magamnak, hogy borúlátó legyek, éspedig a bennünk levő erő miatt. Meg a bennem lévő akarat miatt sem. Nézd, amíg van bennünk fejlődési lehetőség, amíg tudjuk, miben hibáztunk, addig nem adhatjuk át magunkat a csüggedésnek. Ha azt mondanám, azért lettünk negyedikek, mert ennyit tudunk, az tényleg nagy baj lenne. De ez nem így van. Amíg tudunk szomorkodni a negyedik helyen, addig nem kell félteni a magyar vízilabdát.

- Úgy egyébként te is jól élsz, nemde? Tipikusan az az ember vagy, aki láthatóan nem elégszik meg az átlagos dolgokkal, aki szereti a jót - a Sarki Fűszeres nevű hely is arról árulkodik, hogy a különlegesség, a nívó az igazán fontos. Ez nem kocsma, nem bisztró, nem étterem. Mégis, lehet ennyi jó bor, sajt és sonka társaságában rossz szájízzel üldögélni?
- Látod, ezt a luxust sem engedhetem meg magamnak. Szeretem a szőlőt, de attól még az egyáltalán nem savanyú. Azt gondolom, képes vagyok ugyanúgy élvezni az életet, mint korábban. És örülök, hogy minőségi dolgok vesznek körül. Ilyen a Sarki Fűszeres - és ilyen a magyar vízilabda-válogatott is.


(forrás: Sport Plusz - Csurka Gergely)